Olaszország: Néhány éve csak szórakozásból játszottam – Balotelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.21. 12:55
Úgy tűnik, komoly szemléletváltáson ment keresztül Mario Balotteli. A jelenleg a Nice-ben játszó futballista elárulta, mi áll emögött, de beszélt arról is, hogy hazája nem lesz ott a jövő évi világbajnokságon, Oroszországban.

Mario Balotelli mindig híres volt a botrányairól, ám elmondása szerint ez már a múlté. Néhány hónapja megszületett a második gyermeke, és labdarúgóként is nagy változás állt be az életében, mióta másként szemléli a sportágat.Mario Balotelli mindig híres volt a botrányairól, ám elmondása szerint ez már a múlté. Néhány hónapja megszületett a második gyermeke, és labdarúgóként is nagy változás állt be az életében, mióta másként szemléli a sportágat.

„Néhány évvel ezelőtt csak szórakozásból játszottam, mára viszont megértettem, milyen fontos a kemény munka – mondta az olasz játékos. – Mindig önmagamat adtam, úgy viselkedtem, mint egy tinédzser, de ezzel senkit sem sértettem meg. A megfelelő emberek vesznek körül, és felszínes lenne azt mondani, hogy a korábbi rossz teljesítményem oka a magánéletem volt. Most a fiam, Lion jelenti számomra a legnagyobb örömöt, az edzések után sietek haza, hogy játszhassak vele."

Egy dolog azonban van, ami a mai napig elkeseríti: hazája, Olaszország ugyanis nem tudta kvalifikálni magát a jövő évi világbajnokságra, a pótselejtezőben ugyanis 1–0-s összesítéssel alulmaradt Svédországgal szemben.

„Még mindig elszomorít, ha a svédek elleni összecsapásra gondolok – vallotta be Balotelli. – Szörnyű kiesni olyan játékosokkal a csapatban, mint Belotti, Immobile vagy Insigne, nem is beszélve a veteránokról. Svédországnak eközben talán két igazán jó játékosa van, szóval ez még mindig hihetetlen számomra."

Legfrissebb hírek

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Ligue 1: nizzai siker született Brestben

Francia labdarúgás
2026.10.23. 22:55

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
2026.10.12. 21:39

100 éves a Fiorentina 3. rész: futballisten lila köntösben

Képes Sport
2026.10.07. 15:46

Vége a pokoljárásnak? Megszabadult Gérard Lopeztől a Girondins Bordeaux

Francia labdarúgás
2026.09.30. 10:38

100 éves a Fiorentina, 2. rész: magyar szálak a lila szövetben

Képes Sport
2026.09.29. 15:46

Célegyenesben az új San Siro tervezése, jövő nyáron kezdődhet a bontás – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.29. 11:34

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38