Serie A: az Inter gólfelelőse most sem okozott csalódást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 22:42
null
Mauro Icardi szállította a pontokat az Internek (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. fordulójában az Inter hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Atalantát, ezzel feljött a második helyre a tabellán. A milánóiak mindkét gólját Mauro Icardi szerezte, mindkettőt fejjel.

Az első félidő még csak a kihagyott helyzetekről szólt (akadt mindkét oldalon), a másodikban viszont már a gólok is jöttek. Az 51. percben Antonio Candreva adott középre egy szabadrúgást a jobb oldalról, az oldalvonal mellől, az Atalanta védelme pedig teljesen megfeledkezett Mauro Icardiról, aki az ötösről a kapu közepébe fejelt.

Alig tíz perc elteltével megduplázta találatai számát az Inter és Icardi: ezúttal Danilo D'Ambrosio adott be a jobb oldalról, az Inter csapatkapitánya pedig védőjét megelőzve stukkolt a hálóba. Szinte lemásolta első gólját a házigazda, a vendégek mindkétszer lemaradtak Icardiról, és ő büntetett. Az argentin csatár 13 bajnokin immár 13 találatnál jár, amivel második a Serie A góllövőlistáján a 15 gólos Ciro Immobile mögött.

Az Inter a Juventus genovai botlását kihasználva feljött a tabellán a második helyre a Napoli mögé.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Inter–Atalanta 2–0
(Icardi 51., 60.)
KORÁBBAN
Benevento–Sassuolo 1–2
(Armenteros 65., ill. Matri 57., Peluso 94.)
Sampdoria–Juventus 3–2 (D. Zapata 52., Torreira 71., Ferrari 79., ill. Higuaín 91., Dybala 94.)
SPAL–Fiorentina 1–1 (Paloschi 42., ill. Chiesa 80.)
Torino–Chievo 1–1 (Baselli 33., ill Hetemaj 14.)
Udinese–Cagliari 0–1 (Joao Pedro 54.)
Crotone–Genoa 0–1 (Rigoni 11.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Napoli–Milan 2–1
(Insigne 33., Zielinski 72., ill. Romagnoli 92.)
Roma–Lazio 2–1
(Perotti 49. – 11-esből, Nainggolan 53., ill. Immobile 72. – 11-esből)

HÉTFŐN
20.45: Hellas Verona–Bologna

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Napoli 13 11 2 34–9 +25 35
2. Internazionale 13 10 3 25–9 +16 33
3. Juventus 13 10 1 2 37–14 +23 31
4. Roma 12 10 2 23–8 +15 30
5. Lazio 12 9 1 2 32–14 +18 28
6. Sampdoria 12 8 2 2 27–15 +12 26
7. Milan 13 6 1 6 19–18 +1 19
8. Torino 13 4 6 3 18–20 –2 18
9. Fiorentina 13 5 2 6 22–18 +4 17
10. Chievo 13 4 5 4 15–20 –5 17
11. Atalanta 13 4 4 5 19–18 +1 16
12. Cagliari 13 5 8 12–21 –9 15
13. Bologna 12 4 2 6 11–15 –4 14
14. Udinese 12 4 8 18–23 –5 12
15. Crotone 13 3 3 7 11–24 –13 12
16. Sassuolo 13 3 2 8 8–22 –14 11
17. SPAL 13 2 4 7 11–21 –10 10
18. Genoa 13 2 3 8 11–19 –8 9
19. Verona 12 1 3 8 8–26 –18 6
20. Benevento 13 13 6–33 –27 0
Legfrissebb hírek

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik