Olaszország: Chiellini még gondolkodik a visszavonuláson
Mint ismert, az olasz labdarúgó-válogatott elbukta a Svédország elleni világbajnoki pótselejtezőt, így lemarad a 2018-as oroszországi tornáról. A búcsút követően Gianluigi Buffon, Andrea Barzagli és Daniele De Rossi is utalt rá, hogy nem játszik többet a nemzeti csapatban. Sokan úgy gondolták, Giorgio Chiellini is biztosan csatlakozik ehhez a hármashoz, ám a Juventus védőjének elmondása szerint ebben a kérdésben még nem döntött.
„Még átgondolom – mondta Giorgio Chiellini a visszavonulásával kapcsolatban feltett kérdésre, majd a válogatottra rátérve hozzátette: – Reformokra van szükségünk, hogy visszajussunk oda, ahova tartozunk. A futballunk továbbra is szilárd alapokon áll.”„Még átgondolom – mondta Giorgio Chiellini a visszavonulásával kapcsolatban feltett kérdésre, majd a válogatottra rátérve hozzátette: – Reformokra van szükségünk, hogy visszajussunk oda, ahova tartozunk. A futballunk továbbra is szilárd alapokon áll.”
Közben olasz sajtóhírek szerint Carlo Ancelotti szívesen leül tárgyalni a szövetség vezetőivel a kapitányi állásról, de csak akkor vállalja el a pozíciót, ha teljhatalmat kap.
Legfrissebb hírek

Szívműtéten esett át a Lazio vezetőedzője
Olasz labdarúgás
2025.12.30. 15:09

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como
Olasz labdarúgás
2025.12.27. 17:26

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából
Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08
Ezek is érdekelhetik





