Serie A: a csapatorvos miatt bukott meg a doppingteszten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 10:11
A csapatorvos vállalta a felelősséget azért, hogy pozitív doppingtesztet produkált Fabio Lucioni, az olasz labdarúgó-élvonalba feljutó Benevento csapatkapitánya.

A harmincéves védő szervezetében szeptember 10-én, a Torino elleni bajnoki mérkőzés után – az anabolikus szteroidok közé tartozó – klosztebolt mutattak ki.

Walter Giorgione az olasz doppingellenes ügynökségen tartott meghallgatáson azt mondta, olyan sprayt használt a futballista gyorsabb felépülése érdekében, amely tartalmazta a tiltott szert. Ugyanakkor hangsúlyozta, a spray az ő készletében volt, ahhoz a stáb többi tagja, illetve a játékosok nem férhettek hozzá.

Az orvos vallomása ellenére – az olasz sajtó szerint – egytől négy évig terjedő időszakra tilthatják el a futballistát, akinek a játékjogát a teszt eredményének közzététele után felfüggesztették.

A Benevento hét forduló után az utolsó helyen áll a húszcsapatos olasz bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
7 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik