Juventus: „Mégis hol lenne Dybalának jobb, mint itt?”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.09. 10:41
null
Paulo Dybala ebben a szezonban eddig csupán ötször volt eredményes (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus nem fél attól, hogy elveszíti Paulo Dybalát.

 

Az argentin támadót a nemzetközi lapok előszeretettel boronálják össze az utóbbi időben a Barcelonával és a Real Madriddal is.

A torinóiak igazgatója, Beppe Marotta elmondása szerint a Real Madrid nem érdeklődött Dybalával kapcsolatban, és elmondása szerint a Juve azon dolgozik, hogy jobb szerződést adjon az ebben a szezonban öt gólnál és három asszisztnál járó támadónak.

„A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez nem hívott még engem, hogy Dybaláról tárgyaljunk – szögezte le Marotta a Mediasetnek. – Még három éve van a szerződéséből, de már azon dolgozunk az ügynökeivel, hogy jobbat kapjon, megérdemli, és nagyszerű a kapcsolatunk vele.”

„Egyáltalán nem tartunk attól, hogy Paulo távozni akar. A Juve a világ egyik legnagyobb klubja. Hol lenne neki jobb, mint itt?” – tette fel a költői kérdést.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51