Serie A: Icardit megfenyegették, autóját megpróbálták megtámadni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 21:38
null
Mondjuk úgy, ebben a történetben Icardi és az ultrák sem a legszebb arcukat mutatják… (Fotó: AFP)
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint az Internazionale labdarúgócsapatának mintegy 40 fanatikusa megpróbálta megtámadni a csapatkapitány Mauro Icardi autóját, majd fenyegető transzparenst helyeztek el háza előtt.

 

Icardi önéletrajzával bőszítette fel az Inter ultráit, illetve annak egy fejezetével, melyben beszámolt a 2015 februári Sassuolo–Internazionale meccs utáni vitájáról a tábor tagjaival. A Curva Nord szerint Icardi valótlanságokat állított. A szurkolók azt követelték, hogy a klub fossza meg Icardit csapatkapitányi karszalagjától, a csatár pedig a vasárnapi Inter–Cagliari mérkőzés előtt Instagram-oldalán riposztozott.

A szurkolók nem fogadták el a csatár védekezését, és Icardi-ellenes transzparenseket helyeztek ki – a támadó ráadásul kihagyott egy tizenegyest a Cagliari ellen, a milánói fekete-kékek pedig 2–1-es vereséget szenvedtek.

A milánói 7Gold televízió szerint a meccs után negyven ultra megpróbálta megtámadni Icardi autóját, ám mikor megérkezett egy fegyveres biztonsági őr, elálltak szándékuktól. A támadó házánál kiakasztottak egy transzparenst az „Itt vagyunk. Amikor az argentin haverjaid megjönnek, figyelmeztetsz, vagy gyáván intézed ezt is?” felirattal. Icardi azzal fenyegetőzött, hogy hozhatna Argentínából száz „rossz fiút”, akik elrendezik az ultrákat.

Az Internazionale alelnöke, Javier Zanetti jelezte, mindenképpen eljárást indítanak a csapatkapitány ellen házon belül „elfogadhatatlan” viselkedése miatt. Piero Ausilio sportigazgató megerősítette, hogy az Inter vezetősége hétfőn dönt arról, megfosztja-e méltatlan viselkedése miatt a csatárt a csapatkapitányi karszalagtól.

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
5 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
7 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
23 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
Tegnap, 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik