Roma: újabb fordulat, Itálián belül válthat Pjanic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.10. 18:12
Miralem Pjanic, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Roma középpályása egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint a Juventusban folytatja pályafutását.

A bosnyák középpályás neve korábban angol klubokkal, a PSG-vel, legutóbb pedig a Barcelonával kapcsolatban került elő, ám úgy tűnik, a Juventusba szerződik.a Barcelonával kapcsolatban került elő, ám úgy tűnik, a Juventusba szerződik.

Pjanic kivásárlási ára 38 millió euró, ám ebből 15 százalék (mintegy hat millió euró) a játékost illetné. A Tuttosport értesülései szerint azonban a középpályás erről az összegről lemond, így a Juventusnak három év alatt 32 millió eurót kellene fizetnie a Romának.

Az olasz lap azt is hozzáteszi, hogy Pjanic öt évre, szezononként négy és fél millió eurós fizetésért szerződhet Torinóba.

A 26 éves játékos 2011-ben a Lyontól érkezett az olasz fővárosba, 185 mérkőzésen szerepelt, 30 gólt szerzett, és 46 gólpasszt osztott ki a „farkasok” mezében minden sorozatot figyelembe véve.

Legfrissebb hírek

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15