Fogadási csalás: a Camorra szervezhetett; tíz letartóztatás

2016.05.23. 20:53
A rendőrség hét embert őrizetbe vett, hármat házi őrizetbe helyezett, három labdarúgó ellen pedig szintén vizsgálatot indított hétfőn. A gyanú szerint a nápolyi Camorra bűnszervezet több játékost komoly összegekkel megvesztegetett, hogy befolyásolják 2014 tavaszán a Modena–Avellino (1–0) és az Avellino–Reggina (3–0) másodosztályú meccseket.

A La Gazzetta dello Sport című napilap értesülése szerint az ügyben az élvonalbeli Genoa védője, Armando Izzo is gyanúsított, mert kapcsolattartóként közreműködött a bundázásban. A játékos bekerülhetett volna az olasz válogatott Európa-bajnoki keretébe, de a bundaügy miatt nem számít rá Antonio Conte szövetségi kapitány. Az Avellino korábbi csapatkapitánya, Francesco Millesi, valamint egykori játékosa, Luca Pini is érintett a botrányban.

Egy lehallgatott telefonbeszélgetés során az egyik gyanúsított így fogalmazott: „Három húsgombócot kell ennünk”. A Reggina ezt követően kapott ki három góllal Avellinóban.

Az olasz labdarúgást az elmúlt években több bundaügy érintette, valamint adóelkerülési botrányok és maffiakapcsolatok kerültek nyilvánosságra. Az érintettek között volt számos klub, vezető, edző, játékos és tulajdonos is. Az eljárások több esetben még mindig tartanak.

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53