Milan: csere után sértődés – hazament a meccs közben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.22. 10:37
Carlos Bacca, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan támadója fogta magát, és nemes egyszerűséggel hazament a csütörtöki Milan–Carpi (0–0) bajnoki mérkőzés alatt, miután Cristian Brocchi lecserélte őt a 69. percben.

A kolumbiai támadó szeretett volna még a pályán maradni a San Siróban, ám lecserélését követően olyannyira megsértődött, hogy beült az autójába, és még a mérkőzés lefújása előtt hazament (tiszta szerencse, hogy nem maradt le egyetlen gólról sem…).

A Juventus elleni vesztes meccset követően április 12-én menesztette Szinisa Mihajlovicsot a Milan. Az új edző Cristian Brocchi lett, aki 2001 és 2008 között játszott a Milan felnőttcsapatában, s egyszer pályára lépett az olasz válogatottban, majd 2014 júliusa óta a Milan Primaverát irányította.

A Sampdoria ellen győzelemmel mutatkozott be az új tréner, a mérkőzés egyetlen gólját Carlos Bacca szerezte. A 29 éves csatárnak valószínűleg azért esett ennyire rosszul a Carpi ellen a lecserélése, mert 2015. október közepe óta nem kapott „ilyen kevés” játéklehetőséget bajnoki találkozón.

„Boldog vagyok, hogy ilyen jó csatáraim vannak, viszont azért nem, ahogyan néhány esetben viselkednek. Csalódott voltam, amikor lehoztam Baccát és nem pacsizott le Ménezzel, akit becseréltem a helyére. Ez volt az este leghelytelenebb cselekedete. Csapatként kell tovább dolgoznunk, és félre kell tegyük az egyéni sérelmeket. Ez nagyon fontos szabály” – mondta Brocchi a Sky Sportnak.

Legfrissebb hírek

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

A Milan kikapott a Sassuolótól, és a Juventus sem tudta megverni a kieső Veronát

Olasz labdarúgás
2026.05.03. 19:57

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.04.29. 11:06

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.28. 14:32
Ezek is érdekelhetik