Juve: Moratába botlott, tündérmesébe csöppent a drukker - kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.29. 13:17
null
(Forrás: Facebook)
Egy szurkoló jóvoltából remek történet látott napvilágot Álvaro Moratáról, a Juventus csatáráról.

 

A spanyol játékos két góllal vette ki a részét a „zebrák” Inter elleni 3–0-s kupasikeréből. Gianmarco Fraglica, egy torinói Juve-drukker a stadionban tekintette meg a mérkőzést, a lefújást követően pedig egy pizzériába ment.

A szurkoló Facebook-bejegyzése szerint nem sokkal a rendelését követően érkezett meg barátaival az étterembe Álvaro Morata. Ami ezt követően történt, az teljesen „szürreális” – írta Gianmarco Fraglica.

Miután közös fotó készült kettejükről, Morata meghívta a srácot, hogy vacsorázzanak közösen a futballista asztalánál. Szólt a pincérnek, hogy ő fizeti a drukker számláját is, majd egyik barátjával hozatott egy Juventus-mezt, aláírta és átadta Gianmarcónak.

Az önzetlen ajándékok mellett Morata érdeklődőnek mutatkozott, kérdezgetett a szurkoló életéről, sőt, telefonszámot is cseréltek. Azt mondta, hogy hívja fel nyugodtan, ha segítségre van szüksége.

Legfrissebb hírek

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 23:21

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 23:18

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31