Serie A: a szünet után már eltalálták a kaput Nápolyban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.13. 19:59
Gól nélküli döntetlennel ért véget a Napoli–Roma rangadó az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.

Az első félidőben a kapusoknak nem sok dolguk volt, mivel egy lövés sem találta el a kapujukat. A játékrész legérdekesebb jelenetét az egyik játékvezetői asszisztens szolgáltatta, akit le kellett cserélni, miután a hírek szerint elszakadt a combhajlító izma.

A fordulás után már közelebb jártak a gólhoz a csapatok, főleg a Napoli játszott veszélyesen. A kapuba azonban a vendégek találtak be, Daniele De Rossi fejes góljának szépséghibája mindössze annyi volt, hogy előtte Antonio Rüdiger úgy adott középre, hogy közben a labda kikanyarodott az alapvonalon túlra.

A hajrában még a Napoli megszerezhette volna a győztes gólt, ám maradt a 0–0. A Roma már hat mérkőzés óta nyeretlen minden sorozatot figyelembe véve.

A fordulás után már közelebb jártak a gólhoz a csapatok, főleg a Napoli játszott veszélyesen. A kapuba azonban a vendégek találtak be, Daniele De Rossi fejes góljának szépséghibája mindössze annyi volt, hogy előtte Antonio Rüdiger úgy adott középre, hogy közben a labda kikanyarodott az alapvonalon túlra.

A hajrában még a Napoli megszerezhette volna a győztes gólt, ám maradt a 0–0. A Roma már hat mérkőzés óta nyeretlen minden sorozatot figyelembe véve.

OLASZ SERIE A
16. FORDULÓ

Napoli–Roma 0–0
KÉSŐBB
20.45: Juventus–Fiorentina (Tv: DIGI Sport1 – élőben az NSO-n!)

KÉSŐBB JÁTSSZÁK
Chievo–Atalanta 1–0
(Birsa 76.)

Empoli–Carpi 3–0 (Maccarone 46., 61., Saponara 51.)
Milan–Verona 1–1 (Bacca 52., ill. Toni 56. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 16 11 3 2 22– 9 +13 36
2. Fiorentina 15 10 2 3 30–12 +18 32
3. Napoli 16 9 5 2 28–12 +16 32
4. Roma 16 8 5
3 30–18 +12 29
5. Juventus 15 8 3 4 22–11 +11 27
6. Sassuolo 15 7 5 3 19–14 +5 26
7. Milan 16 7 4 5 20–19 +1 25
8. Atalanta 16 7 3 6 18–16 +2 24
9. Empoli 16 7 3 6 20–20 0 24
10. Chievo 16 6 4 6 21–16 +5 22
11. Torino 15 6 4 5 21–19 +2 22
12. Bologna 16 6 1 9 17–21 –4 19
13. Lazio 15 6 1 8 17–24 –7 19
14. Palermo 16 5 3 8 17–24 –7 18
15. Udinese 16 5 3 8 14–24 –10 18
16. Sampdoria 15 4 4 7 21–25 –4 16
17. Genoa 16 4 4 8 15–21 –6 16
18. Frosinone 16 4 2 10 15–30 –15 14
19. Carpi 16 2 4 10 13–30 –17 10
20. Verona 16 7 9 11–26 –15 7

 

Legfrissebb hírek

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
1 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik