Roma: nagyon súlyos a helyzet; mi lesz a Szalah-üzlettel?

Vágólapra másolva!
2015.07.29. 18:13
null
Füst a Róma melletti Fiumicino repülőtéren (Fotó: AFP)
Tűz ütött ki a Róma melletti Fiumicino repülőterének közelében, ami késleltetheti Mohamed Szalah AS Romába szerződését.

 

Mohamed Szalah a tervek szerint szerdán érkezett volna Olaszországba, hogy aztán csütörtökön átessen az orvosi vizsgálatokon, és aláírjon az AS Romához.

Az egyiptomi támadó klubcseréje eleve nem tűnt egyszerű történetnek, mivel a Fiorentinának a Chelsea-vel történt megállapodása szerint joga van újra kölcsönvenni a londoniaktól Szalahot, aki azonban inkább a fővárosiaknál folytatná pályafutását.

A jelek szerint nemcsak a firenzeiek nem akarják az egyiptomit bordó-sárgában látni, hanem az égiek sem.

A tűz a Fiumicino repülőtér melletti bozótosban ütött ki, majd az erős szél segítségével átterjedt egy fenyőligetre. A reptéren minden járatot töröltek, így Szalahét is, amely 18.14-kor landolt volna Olaszországban.

Esterino Montino, Fiumicino város polgármestere nagyon súlyosnak nevezte a helyzetet, mivel a lángok két-három különböző helyről terjednek tovább.

CSAK MEGÉRKEZETT

Szalah szerda este végül csak megérkezett a Fiumicinóra, ahol lelkes Roma-szurkolók hada várta.

Legfrissebb hírek

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Hiába vezetett a Fiorentina, a Como került a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.01.27. 22:59

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Szalah egy hónap után játszhat újra a Liverpoolban

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 21:08

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Győzelemmel emlékezett elhunyt tulajdonosára a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.01.18. 17:22

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

„Minden el van rendezve” – Slot már nem foglalkozik Szoboszlai hétvégi hibájával

Angol labdarúgás
2026.01.16. 11:08
Ezek is érdekelhetik