Serie A: az Inter majd’ 40 millió euróért vett játékost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.22. 13:36
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter a hivatalos honlapján jelentette be, amit már eddig is sejteni lehetett: megvásárolta a Monaco francia válogatott középpályását, Geoffrey Kondogbiát.



A milánói együttes honlapján megjelent hírből kiderül, a 22 esztendős játékos már aláírta a szerződését, kedden pedig Olaszországba repül, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon.

A felek nem hozták nyilvánosságra a vételárat, ám a Sky Sport Italia értesülései szerint Kondogbia harminc plusz nyolc millió euróért váltott klubot.

A Sevilla korábbi futballistája évente 4.5 millió eurót keres majd az Internél – ezzel a csapat legjobban fizetett labdarúgója lesz –, de különböző feltételek teljesülése esetén ötmillióig is felkúszhat a járandósága.

Kondogbia 2020-ig írt alá a milánóiakhoz.

Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
2 órája

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
5 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
8 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
10 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
13 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 22:48

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51
Ezek is érdekelhetik