Roma: „Már nagyon várom, hogy láthassam ott nyerni a Juvét”

2015.06.15. 20:24
null
Ilyen lesz belülről a Roma új stadionja (Fotó: asroma.it)
Andrea Agnelli, a Juventus labdarúgócsapatának elnöke is sok szerencsét kívánt az AS Romának az új stadionja felépítéséhez. Francesco Totti, a „farkasok” ikonja modern Colosseumnak nevezte leendő otthonukat.

 

Az AS Roma vezetősége hétfőn nyújtotta át az új stadionjuk felépítéséhez szükséges legfontosabb iratokat a főváros önkormányzatának. Az 52 500 férőhelyes létesítmény – amely 60 ezresre lesz bővíthető – 1.1 milliárd euróból épül fel, a tervek szerint 2018-ra készül el.

Több mint nyolcvan helyszín közül választották ki a Tor Di Valle városrészben található területet, amelyen az új stadiont felhúzzák. A „farkasok" leendő otthonától húsz perc alatt elérhető lesz Róma központja, valamint a Fiumicino repülőtér.

„Ez lesz a mi modern Colosseumunk – mondta Francesco Totti, a Roma csapatkapitánya. – Róma, a mi városunk megérdemel egy ilyen stadiont.”

Andrea Agnelli, a rivális Juventus elnöke is átadta jókívánságát Jim Pallottának, a Roma első emberének, egy kicsit azért odaszúrva.

„Jim, a lehető legtöbb szerencsét hozzá! – üzente Agnelli. – Nagyon ambiciózus tervetek van, amely nemcsak az AS Romát gazdagítja majd, hanem az egész olasz labdarúgást. Már nagyon várom, hogy láthassam ott nyerni a Juvét.”

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

Tovább nőtt a Juventus vesztesége

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 16:51

Célegyenesben az új San Siro tervezése, jövő nyáron kezdődhet a bontás – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.29. 11:34

Zöld utat adtak a hatóságok, megépülhet az AS Roma új stadionja

Olasz labdarúgás
2026.09.28. 14:51

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44