Inter: mégsem hosszabbít a sztár, a Chelsea ajánlatára vár?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.05. 17:12
null
Mauro Icardi szándékosan halogatja a szerződéshosszabbítást az Interrel? (Fotó: Reuters)
Olasz lapértesülések szerint szándékosan halogatja 2018 nyarán lejáró szerződésének meghosszabbítását Mauro Icardi, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale 22 esztendős argentin válogatott támadója.

 

Az olasz Sportmediaset úgy tudja, Mauro Icardi jelenlegi szerződésében 30 millió eurós kivásárlási ár szerepel – ezt az összeget az angol bajnok Chelsea szó nélkül ki is fizetné a játékosért.

Mint ismert, az Internazionale mindenképpen szeretné meghosszabbítani az argentin szerződését, többek között azért is, hogy ezáltal megnehezítse a lehetséges érdeklődők dolgát – ennek megfelelően az új megállapodásban Icardi kivásárlási árát 60 millió euró körüli összegben határoznák meg.

Az utóbbi hetekben nem történt előrelépés a felek között, ami állítólag annak tudható be, hogy Icardi tud a Chelsea 30 millió eurós ajánlatáról, és attól tart, hogy az új szerződés megkötése után ezért az összegért már biztosan nem csatlakozhat a londoni kékekhez, így próbálja halogatni az aláírást.

Icardi a 2014–2015-ös szezonban 44 mérkőzésen 23 gólt szerzett, értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 28 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
11 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik