Napoli: Spalletti válthatja Benítezt a kispadon - sajtóhír

2015.04.09. 15:58
Helyi lapértesülés szerint Luciano Spallettinek felajánlották, hogy vegye át a Napoli irányítását Rafa Benítez vezetőedzőtől.

A Napoli a legutóbbi kilenc tétmérkőzéséből csak egyet nyert meg, sőt az utóbbi ötből egyet sem, a Lazio ellen kiesett az Olasz Kupából, a Serie A-ban pedig a hatodik helyre zuhant vissza.

Aurelio De Laurentiis klubelnök ki is fejezte elégedetlenségét,
és a hírek szerint már eldöntötte, hogy nem hosszabbítja meg Benítez szerződését, a Sportmediaset szerint pedig Luciano Spelletti a legesélyesebb utódjelölt.

A korábbi Roma-edző tavaly március óta van munka nélkül, miután a Zenit felbontotta a kontraktusát. A lap szerint Spallettinek a Napoli kétéves megállapodást ajánl, amelynek értelmében évi 3.5 millió eurót kereshet, illetve az egyezségben szerepelne ezen felül még egy opciós esztendő.

Spallettinek a hírek szerint Szinisa Mihajloviccsal és Vincenzo Montellával kell „megküzdenie” a Napoli kispadjáért.

Legfrissebb hírek

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Bár baj lett a kéréséből, Spalletti díjazza, hogy játékosai mindenáron nyerni akartak

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 12:47

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42