Serie A: a Milan szerint a Juventus manipulálta a felvételeket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.08. 14:53
null
Galliani ismét kikelt a Juventus ellen (Fotó: Reuters)
Ahogy azt megírtuk, az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 22. fordulójában a listavezető Juventus 3–1-es győzelmet aratott a Milan ellen. Az argentin Carlos Tévez szerezte a találkozó első gólját egy egyértelműnek tűnő leshelyzet után, ami azóta felkorbácsolta a kedélyeket. Adriano Galliani, a Milan alelnöke azt mondta, a rendező a mérkőzés folyamán többször is olyan szögből mutatta meg a gólról a visszajátszást, amelyből úgy tűnhet, Tévez találata szabályos volt.


„A Serie A-ban a Juventus az egyetlen olyan klub, amely felvételeket gyárthat a mérkőzésekről, és ellenőrizheti ezeket. Úgy gondolom, a visszajátszást direkt olyan szögből mutatták meg, amely nem bizonyította egyértelműen a lesállás tényét – mondta Adriano Galliani, a Milan elnöke, aki azért lobbizik, hogy a következő szezontól független rendezőkkel dolgozzon a szövetség. – A legközelebbi ligaülésen kérni fogom, hogy egyedül a liga készíthese a közvetítéseket, és ne engedje egyetlen klubnak sem, hogy beleszóljon a saját magáról szóló felvételbe."

Jelen pillanatban a Serie A fordulóiban tíz rendező dolgozik. Hatot a Sky, hármat a Mediaset küld a mérkőzésekre, egy pedig független. A Milan azt szeretné, hogy a 2015–2016-os kiírásban már mind a tíz rendező független legyen, és ne a jogokat megvevő szolgáltatók küldjék őket.

A Milan a Twitterére posztolt ki egy képet, amelyen a nem éppen párhuzamos lesvonalra hívták fel a figyelmet
A Milan a Twitterére posztolt ki egy képet, amelyen a nem éppen párhuzamos lesvonalra hívták fel a figyelmet

 

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
23 órája

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04