Inter: Mancini Olaszországba vinné Van Persie-t a nyáron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.28. 12:08
null
Van Persie itt még Mancini csapata ellen örült…<br /> (Fotó: Twitter)
Az angol Telegraph értesülései szerint Roberto Mancini, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője megpróbálja Olaszországba csábítani Robin van Persie-t a Manchester United csatárát.

Mancini még a Manchester City menedzsereként igazolta volna át 2012-ben a holland támadót, aki akkor azonban végül a nagy rivális Unitednél kötött ki. Az olasz szakember most újra próbálkozna, de nem a télen, csak a nyáron, amikor csupán egy év marad hátra Van Persie szerződéséből, amelyben van egy olyan záradék, melynek értelmében 10 millió font hűségbónusz jár neki, ha kitölti négyéves kontraktusát.

A United dönthet úgy, hogy meghosszabbítja a megállapodást, és tovább fizeti RvP 250 ezer fontos heti fizetését, de a támadó igencsak sérülékeny, és a formája sem meggyőző. Az Arsenal legyőzése alkalmával mindössze 13-szor ért labdába, és csak három gólt szerzett, amióta Louis van Gaal a „vörös ördögök” menedzsere.

2013-ban Mancini azzal indokolta a bajnoki címért folytatott versenyben való elbukást, hogy a szezon elején Van Persie az MU-hoz került. Az olasznak akkor az állásába került a kudarc (a holland 26 góllal segítette riválisát), ezért most újra megszerezné a csatárt.

A manchesteriek két évvel ezelőtt 24 millió fontot fizettek ki Van Persie-ért, akiért az Inter most tízmillió fontot ajánlana.

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41