Inter: A csapat nem középszerű, ezt bebizonyítom - Mancini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.15. 15:24
Roberto Mancini, az Internazionale labdarúgócsapatának pénteken kinevezett új vezetőedzője a bemutatásánál elmondta: úgy érzi, hazatért.

Amint arról beszámoltunk, az Internazionale péntek kora este hivatalosan bejelentette, hogy Roberto Mancini követi a kispadon a korábban elbocsátott Walter Mazzarrit.Amint arról beszámoltunk, az Internazionale péntek kora este hivatalosan bejelentette, hogy Roberto Mancini követi a kispadon a korábban elbocsátott Walter Mazzarrit.

„Sosem gondoltam, hogy visszatérhetek ide, de most nagyon boldog vagyok, úgy érzem, hazatértem. Nincs vesztegetni való időnk, igazi rangadók jönnek, a Milannal és a bajnoki cím legnagyobb esélyesével, a Romával is összecsapunk a közeljövőben” – mondta a Corriere dello Sportnak Roberto Mancini, aki 2004 és 2008 között irányította már az Intert, három bajnoki címet és két Olasz Kupát nyerve a fekete-kékekkel.

„Bebizonyítom, hogy az Inter nem középszerű. Komoly változtatásokra van szükség, de a csapat az élmezőnybe tartozik, még ha ezt a jelenlegi formája és a tabellán elfoglalt helye nem is tükrözi" – tette hozzá Mancini.

A Serie A tabellájának 9. helyét elfoglaló Inter legközelebb november 23-án, vasárnap lép pályára – az AC Milan elleni derbin.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik