Milan: Robinhót csoportos nemi erőszakkal vádolják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.22. 17:18
null
Robinho a pályán (Fotó: Action Images)
Rendőrségi nyomozás folyik Robinho ellen, aki állítólag részt vett egy 18 éves lány ellen csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntényében.

 

A vád szerint a több felnőtt férfi által elkövetett erőszakos cselekedet 2013 januárjában történt Milánóban egy brazil nemzetiségű lány ellen. A brazil Robinho ekkor a Milan játékosa volt. Jelenleg is az, de ősztől kölcsönben a Santosban szerepel.

A Corriera della Sera szerint Robinho egy étteremben találkozott a lánnyal, ahol más futballistákkal töltötte az idejét. Az olasz lap információira hivatkozva azt írja, a játékosok ezt követően egy ismeretlen helyre vitték a lányt, és szexuálisan zaklatták, erőszakoskodtak vele. A lány a feljelentést csak az eset után fél évvel tette meg.

A nyomozást vezető ügyész, Stefano Ammendola állítólag már a nyáron kérvényezte Robinho letartóztatását, de a bíróság elutasította. Robinho kihallgatása során egyértelműen tagadta a vádakat.

A brazil támadót 2009-ben a Manchester City játékosaként őrizetbe vették szexuális erőszak vádjával, akkor állítólag egy leedsi szórakozóhelyen követett el szexuális erőszakot. A bíróság akkor ejtette az ellene felhozott vádakat.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
9 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
22 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
2026.11.06. 16:30

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
2026.11.06. 11:49

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
2026.11.06. 10:10

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
2026.11.06. 08:14

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
2026.11.06. 07:22