Milan: a szurkolótábor egy, Mexes négy meccset kapott

2013.10.07. 19:18
null
Mexesnek a Milan következő négy bajnokiján nem kell a hajával bajlódnia (Fotó: Reuters)
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta az Olasz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Philippe Mexést, a Milan védőjét, aki a Juventus elleni vasárnapi rangadón megütötte Giorgio Chiellinit, később pedig második sárga lapja után kiállították. Szintén a Milant érintő hír, hogy a csapatnak a szurkolói miatt a következő hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania.

Mexes a második félidő elején egy szögletnél akaszkodott össze Chiellinivel, akit hátulról megütött. A fegyelmi bizottság a felvételek megtekintése után közölte a hírt, miszerint négy mérkőzésről eltiltotta a Milan francia védőjét. Mexes egy mérkőzést a kiállítása miatt kényszerül kihagyni, hármat pedig a kirívó sportszerűtlensége miatt, amelyet a Chiellinivel való „összecsapása” során tanúsított.

A rangadót 3–2-re elveszítette a Milan, amely így hét forduló után 8 ponttal, 13–13-as gólkülönbséggel csak a 12. helyen áll a Serie A-ban.

EGY MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT – FELLEBBEZTEK ELLENE

A következő hazai bajnoki mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a Milannak, mert szurkolói sértő rigmusokat skandáltak a Juventus vendégeként 3–2-re elveszített vasárnap esti összecsapáson.

A milánói egyesületet már másodszor büntették meg ilyen okból kifolyólag, először azért, mert szimpatizánsai a Napoli drukkereit sértegették a két csapat találkozóján.

A Milannak így az október 19-i, Udinese elleni mérkőzését kell zárt kapuk mögött megrendeznie, e mellett 50 ezer eurós (14.8 millió forint) pénzbüntetést is ki kell fizetnie. A klub bejelentette, fellebbez a döntés ellen.

Legfrissebb hírek

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

A Lazio a 2. és a 92. percben szerzett gólokkal gyűrte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 22:40
Ezek is érdekelhetik