Berlusconi sosem engedélyezné Balotelli szerződtetését

2013.01.08. 13:11
null
Berlusconi nem szívesen látná Balotellit a Milanban (Fotó: Action Images)
Az Antenna 3-nak rádióinterjút adó Silvio Berlusconi jelezte: sosem hagyja jóvá, hogy Mario Balotelli, a Manchester City kezelhetetlen csatára csapatához, az AC Milanhoz szerződjön.

„A Milannál nagyon fontos az emberi faktor. Ha egy rohadt almát beteszünk az öltözőbe, akkor az tovább fertőz. Balotelli olyasvalaki, akit én sosem fogadnék el a Milan játékosának” – nyilatkozta a sportvezető.

Berlusconi elmondta, a Corinthianshoz távozó Alexandre Pato még visszatérhet a milánói piros-feketékhez.

„Az egyezség alapján lehúz a Corinthiansban tizennyolc hónapot, és azt követően visszatér a Milanhoz. Legalábbis ezt mondta a búcsúzásakor.”

A Milan-vezető bevallottan Josep Guardiolát tekinti ideális vezetőedzőnek, ám elismerte: megszerzése nem valószínű.

„Nagyon kevés esély van arra, hogy a Milanhoz jöjjön. Mindig is szerettem volna a csapatomnál alkalmazni, mert a Barcelona játszotta a legjobb futballt az irányításával.”

Berlusconi a téli mercatóval kapcsolatban arról számolt be, hogy három fiatal kiszemeltjük van – egy Olaszországban, kettő külföldön játszik –, de egyikük szerződtetése sem biztos a januári átigazolási időszakban. A városi rivális Internél kegyvesztetté vált holland irányító, Wesley Sneijder szerződtetésére nincs esély – mint azt Berlusconi elmondta, a kiadásait jócskán „visszavágó” Milan a fiatalok beépítésére koncentrál.

Egy kérdésre nem volt hajlandó válaszolni Berlusconi: a Massimiliano Allegri vezetőedző jövőjét firtatóra…

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
4 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
7 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
11 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
13 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
15 órája

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
16 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
Tegnap, 22:44

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
Tegnap, 22:34