Milan: Robinho brazil irányról, a sajtó a Monacóról beszél

2012.12.11. 09:12
Ha David Beckhamet nem sikerül megszereznie a télen, Robinhót igyekszik átigazolni a Milantól a Monaco. Eközben a brazil labdarúgó esetleges hazatéréséről is hallani.

Claudio Ranieri csapata, a Monaco a második helyen áll a Nantes mögött a francia másodosztály tabelláján, és mindenképpen szeretne visszajutni az élvonalba – ezért a tervezett újabb erősítés, amelynek a szaksajtó szerint Robinho is szereplője lehet.

Eközben Robinho hétfőn arról beszélt, hogy korábbi klubja, a Santos – amellyel mostanában többször is hírbe hozták – nem az egyetlen brazíliai érdeklődő iránta.

„Úgy tudom, a Milannak nem feltétlenül áll szándékában eladni – mondta a játékos. – Életre szóló szerelem köt a Santoshoz, bármikor szívesen aláírnék oda, de profi klubról van szó, ahol tisztában vannak azzal, számomra mi a legjobb. Egyébként más brazil klubok is kopogtattak nálam és a Milannál is."

A 28 éves játékos 2010 óta tartozik a Milanhoz. Azt megelőzően a Manchester Cityt erősítette, amely fél évre már kikölcsönözte a Santosnak.

Legfrissebb hírek

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
Tegnap, 13:38

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
2026.07.26. 10:15