Roma: Ezen az estén nem futballt láttunk - Zeman

Vágólapra másolva!
2012.11.01. 08:03
Rendkívül bosszúsan nyilatkozott a tévének a szerda esti, 3–2-re elveszített Parma elleni bajnoki után Zdenek Zeman, a Roma labdarúgócsapatának edzője. A szakember szerint a pályán irreálisak voltak a körülmények, ráadásul a játékvezető ítéletei is csapatát sújtották.
„Ha engem kérdeznek, ezen az estén nem is játszunk, de ez a játékvezető döntése volt” – mondta Zeman a találkozóról, miután az óriási eső következtében a második félidőben alig tudott folyamatos játék kibontakozni a teljesen elázott pályán. – A bíró úgy döntött, folytatni lehet a találkozót, de nem futballt láttunk a pályán.”„Próbáltunk hosszú labdákkal kísérletezni, hogy minél többet a levegőben tartsuk, de ez nem játék volt. Két kapott gólunk is lesgyanús helyzetben született. Remélem, hogy a felelősök, akik értékelik ezt a mérkőzést, levonják majd a következtetéseket. Keveset mutattunk, amikor sikerült játszani, akkor alkalmatlan játéktéren tettük. Értékelhetetlen így a mérkőzésünk, még az Udinese elleni, legutóbbi három kettes vereségünk alkalmával is teljesen más volt a játék szintje” – nyilatkozta a cseh-olasz szakember.
Legfrissebb hírek

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
16 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
2025.07.29. 09:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
2025.07.29. 08:59

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik