Inter: Moratti tajtékzott a döntetlen után, a bírókat okolja

2012.11.19. 09:18
Massimo Moratti, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter elnöke a Cagliari elleni döntetlen (2–2) után rendkívül dühös volt, mivel úgy véli, a játékvezető győzelmet vett el csapatától. Az Internél egyébként nyilatkozatstopot rendeltek el tiltakozásul a történtek miatt.

A klubvezető szerint ugyanis egyértelműen büntetőt kellett volna ítélni Andrea Ranocchia javára, amikor Davide Astori – Moratti szerint – szabálytalanul szerelte a tizenhatoson belül.

„A legutóbbi három meccsünkön minket sújtottak. Szerencsére Torinóban nyertünk Isten áldásával. Nem tetszik a játékvezetők viselkedése, és most megakadályoztak minket a három pont megszerzésében. Nem maradhatok csendben, rá kell mutatnom az igazságtalanságokra" – dühöngött Massimo Moratti a meccs után.

„Szégyenteljes dolog ez, és utálnék a múltban történtekhez visszakanyarodni. Ne viccelődjük itt, a büntető egyértelmű volt. Maguknak, újságíróknak kell elemezni ezeket az eseteket. Idegesítenek azok a tudósok, akik pár ember védelmében azt mondják, hogy nem volt tizenegyes. Néhányan azzal szórakoztatják magukat, hogy azt tettetik, nem volt büntető, de ha ez nem volt szabálytalan, akkor nem tudom, mi az" – tajtékzott a klubelnök.

Morattit arról is megkérdezték, összeesküvést sejt-e az Inter ellen, miután a Calciopolira utalt, de a vezető így válaszolt: „Nincs ilyen szándék ellenünk, egyszerűen a bírók képtelenek megfelelően végezni a munkájukat. Ha nem erről van szó, akkor még hülyébb a helyzet."

A MORATTI ÁLTAL EMLEGETETT ESET

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59