Juventus: felvették a kapcsolatot a Cityvel Carlos Tévez ügyében

Vágólapra másolva!
2011.10.09. 10:43
A Tuttosport szerint a Juventus le szeretné igazolni a Manchester Citytől a „rebellis” Carlos Tévezt, és konkrét lépéseket is tett már az ügyben.

Az átigazolásra januárban kerülhet sor. Az argentin futballista már a nyáron is kacérkodott a Serie A-val, csak éppen akkor az Inter szerette volna megvásárolni őt. Abban egyetértenek a felek, hogy Téveznek új kihívásokra van szüksége, angol források pedig arról számoltak be, hogy a City vezetői hajlandók 20 százalékot engedni a támadó kivásárlási árából, azaz már 37 millió euróért elvihető.

Ugyancsak angol lapok adták hírül, hogy a Juventus illetékesei már találkoztak Tévez ügynökeivel is, és megtették fizetésre vonatkozó ajánlatukat.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 09:37

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47
Ezek is érdekelhetik