A Gazzetta szerint menesztik Benítezt

2010.12.20. 12:54
null
Véget ért a Benítez-korszak az Internél? (Fotó: Action Images - archív)
A La Gazzetta dello Sport hétfői száma tényként közli, hogy Massimo Moratti, az Internazionale elnöke úgy döntött, meneszti Rafa Benítezt, a fekete-kékek vezetőedzőjét.

Az újság szerint Morattinál Benítez szombati nyilatkozata volt az utolsó csepp a pohárban, amelyben a klubvilágbajnokság megnyerését követően a szakember arra szólította fel a vezetőket, hogy vagy igazoljanak új játékosokat, vagy rúgják ki.

„Ma nem szeretnék erről beszélni, hogy elejét vegyem a kirobbanó vitáknak” – mondta szűkszavúan a hírekre reagálva Moratti, aki Benítez ominózus nyilatkozatát illetlennek és arrogánsnak minősítette.

Az újság szerint az Inter szakmai munkájának irányítását Luciano Spalletti, a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Zenit vezetőedzője veszi át. A korábban a Romát és az Udinesét is irányító szakember az idén orosz bajnoki címet nyert és az Orosz Kupát is elhódította a szentpétervári együttessel.

A Liverpooltól távozó Benítez júniusban lett az Inter vezetőedzője, és Milánóban hatalmas elvárásokkal szembesült: José Mourinho örökébe lépett, akivel a milánóiak az előző szezonban olasz bajnoki címet, Olasz Kupát és Bajnokok Ligáját is nyertek.

Moratti korábban kijelentette, hogy az Internek muszáj megnyernie a klubvilágbajnokságot – ez sikerült is, de a jelek szerint ez sem menti meg Benítezt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
8 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46