Sampdoria: Domenico Di Carlo Koman Vladimirt is kiemelte

2010.09.13. 12:49
Érthetően elégedetten nyilatkozott a Juventus elleni torinói 3–3-as döntetlen és pontszerzés után Domenico Di Carlo, a Sampdoria vezetőedzője. A szakember a magyar légióst, Koman Vladimirt még név szerint is kiemelte.

„Jól játszottunk, gyakran egyérintős passzokkal adtuk tovább a labdát. Nagyon elégedett vagyok a fiatal játékosaink, Nicola Pozzi, Pedro Obiang és Koman Vladimir teljesítményével" – mondta Di Carlo.

A szakember a fiatalok mellett természetesen kiemelte Antonio Cassanót és Angelo Palombót is, akiknek ugyancsak döntő érdemeik voltak az egy pont megszerzésében, előbbi a 64. percben talált be a Juve kapujába.

„Négy-négy-kettes felállásban kezdtünk, de képesek vagyunk a taktikai felállásunkon a mérkőzés közben többször is váltani" – említette a szakember a szezon eleji sikerek egyik fontos momentumát.

Di Carlo szerint a modern futball egyik jellegzetessége, hogy még a legerősebb kerettel bíró kluboknak is gondjaik adódhatnak, ha soron következő fellépésükre nem készülnek kemény munkával.

„Folyamatosan tanulunk, hogy nagy klubbá váljunk, ami szükséges ahhoz, hogy mindhárom sorozatban versenyképesek legyünk."

A Sampdoria két fordulót követően még veretlen, négy pontjával a tabella harmadik helyén áll. A Juventus elleni mérkőzésen Koman Vladimir kezdőként kapott lehetőséget a Sampdoriában, az 58. percben cserélték le, akkor a torinóiak 2–1-re vezettek. A magyar középpályás az első vendéggólnál a hazai védőket megzavarva lépte át Cassano beadása után a labdát, így teremtve lehetőséget a kapura lövéshez Pozzinak, aki élt is vele.

Legfrissebb hírek

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik