Atalanta: végleg megszerezték Garics Györgyöt a Napolitól

2009.06.29. 01:07
Garics György az előző idényben az Atalanta csapatában szerepelt kölcsönben, és a kék-feketék most végleg megvásárolták a jobbhátvédet a Napolitól. Tavaly nyáron az Atalanta már megszerezte Garics játékjogának felét 1.8 millió euró értékben, most pedig végleg megvették, érvényesítve opciójukat.
Garics 1984-ben született Szombathelyen, és a helyi Haladásban nevelkedett. Hamar felkeltette a bécsi Rapid érdeklődését, a bécsi zöld-fehérek már 18 éves korában leigazolták a tehetséges játékost. Felnőttkori pályafutását tehát itt kezdte el, rövidesen a szövetségi vezetők is felfigyeltek rá, s nemcsak szerepelt a „sógorok" U21-es válogatottjában, hanem csapatkapitánya is volt az utánpótláscsapatnak. Az osztrákok nagyon szerették volna őt a nagyválogatott címeres mezében is látni, és mivel Magyarországról nem nagyon csábították, Garics 2006-ban végleg a szomszéd ország nemzeti tizenegye mellett tette le voksát. 2006-ban igazolt a Napolihoz 700 ezer euróért.A 2008-as Európa-bajnokságon két mérkőzésen is szerepelt, és nem okozott csalódást.
Legfrissebb hírek

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 14:45

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40