Emmanuel Adebayor érkezhet a Milanhoz, ha nem jön Edin Dzeko

2009.06.27. 21:43
Adriano Galliani megkezdte az első, puhatolózó tárgyalásokat az Arsenallal Emmanuel Adebayor átigazolását illetően. Az AC Milan elnöke elmondta: miután úgy tűnik, hogy az első számú kiszemeltet, a Wolfsburgot erősítő Edin Dzekót nem tudják megszerezni, a togói csatár szerződtetésével próbálkoznak.
Adebayor lehet a „vészmegoldás”
Fotó: Action Images (archív)
Adebayor lehet a „vészmegoldás”
Adebayor lehet a „vészmegoldás”
Fotó: Action Images (archív)
Adebayor lehet a „vészmegoldás”

Már egy évvel ezelőtt is napirenden volt Emmanuel Adebayor megszerzése az AC Milannál. A támadó végül maradt az Arsenalnál, s bár a 2008–2009-es szezon nem a legjobban sikerült a togóinak, a milánói piros-feketéknél ismét számítanának rá. Főleg, ha végül mégsem tudják megszerezni Edin Dzekót a Wolfsburgtól.

„Tettünk egy ajánlatot Dzekóért, amelyet azonban visszautasítottak a németek, mert nem akarják eladni a játékost. Megígérték ugyanakkor, hogy ha változtatnak elhatározásukon, a Milan lesz az első klub, akit értesítenek” – nyilatkozta a SkySport 24-nek Galliani.

A hírek szerint azonban a Wolfsburg nem teljesen zárkózott el támadója eladása elől, csak éppen a lehető legtöbbet szeretné kapni a Bundesliga legutóbbi szezonjában 26 gólt szerző csatárért. A német sajtó szerint az autógyáriak 30 millió euró alatt nem hajlandók elengedni egyik legnagyobb értéküket, míg a Milan hozzávetőleg 10 millióval adna kevesebbet.

Galliani azonban nem esett kétségbe, s figyelmét London felé fordította. Persze lehet, hogy épp Adebayor megkörnyékezésével próbálja elérni, hogy a németek engedjenek Dzeko árából.

„Adebayor megvétele a másik lehetőség. Már beszéltem telefonon az Arsenallal, egészen pontosan Arsene Wengerrel. Nem ajánlotta fel a játékost, az azonban biztos, hogy még beszélünk az eladásáról a jövőben” – tette hozzá a sportvezető.
Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40