Paolo Maldini még nem tudja, mihez kezd visszavonulása után

2009.05.19. 18:45
Az idény végén visszavonuló Paolo Maldini még nem tudja, mihez kezd profi karrierje után. Az AC Milan védője szeptemberig nem is akar foglalkozni ezzel a kérdéssel, de abban biztos, hogy edzőként nem látjuk majd őt.
– Mit csinálsz a nyártól, Paolo? – Fogalmam sincs, angol barátom.
Fotó: Action Images
– Mit csinálsz a nyártól, Paolo? – Fogalmam sincs, angol barátom.
– Mit csinálsz a nyártól, Paolo? – Fogalmam sincs, angol barátom.
Fotó: Action Images
– Mit csinálsz a nyártól, Paolo? – Fogalmam sincs, angol barátom.

Maldini két hónapja jelentette be, hogy abbahagyja a professzionális labdarúgást, amelyből számára immár csak két hét maradt. Felvetődött, hogy visszavonulása után a Milan utánpótlását irányítja majd, de hogy így lesz-e, azt most még nem lehet tudni.

„Kicsit ki akarok engedni, és legalább szeptemberig nem csinálni semmit – nyilatkozta Maldini a France Footballnak. – Csak ezt követően kezdek el gondolkodni a jövőmön.”

Az is elképzelhető, hogy teljesen elszakad a futball világától a 41. évében járó védő.

„Hogy maradok-e a labdarúgásban? Nem tudom. Ha eljön az ideje, eldöntöm, mi lesz a legjobb a számomra. Minden azon múlik, hogy milyen ajánlatokat kapok” – folytatta Maldini.

Egyvalami biztosnak látszik: Paolo nem követi édesapja, Cesare példáját, azaz nem kezd edzői karrierbe.

„Az edzősködés magában foglalja az összes olyan dolgot, amit nem szeretek a labdarúgásban” – adott magyarázatot Maldini arra, miért keressük majd hiába a kispadon, valamelyik együttes élén.
Legfrissebb hírek

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
17 órája

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
2026.07.26. 19:58

Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.24. 18:18

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

A Puskás Aréna a Milan és az Inter legendáját is összehozta – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:52

Zvonimir Boban elárulta, mennyire járt közel Szoboszlai az AC Milanhoz

Olasz labdarúgás
2025.05.13. 10:05