José Mourinho megvédte csapatát a nyögvenyelős győzelem után

2008.09.14. 09:48
Az Inter hazai pályán csak 2–1-re tudta megverni a Cataniát a Serie A második fordulójának szombat esti mérkőzésén, de José Mourinho, a fekete-kékek edzője szerint csapata nem játszott rosszul, és a reális eredmény 3–1, 4–1 vagy 5–1 lett volna a javukra.
José Mourinho elégedett az Inter játékával
Fotó: Reuters
José Mourinho elégedett az Inter játékával
José Mourinho elégedett az Inter játékával
Fotó: Reuters
José Mourinho elégedett az Inter játékával

Az Inter hátrányból fordítva tudott csak nyerni, ráadásul ehhez a Catania játékosainak „segítsége” is kellett, ugyanis a győztes találatot Christian Terlizzi öngólja jelentette a hazaiak számára, és az egyenlítésnél is vendégjátékosról került a kapuba a labda. José Mourinho azonban nem lát kivetnivalót csapata teljesítményében.

„Az első félidőben, amikor mindkét fél azonos létszámban volt a pályán, nagyon jók voltunk – kezdte a portugál edző. – Hátrányba kerültünk, ám a csapat jól reagált erre, és Querasmának köszönhetően egyenlített. A Catania játszotta a játékát, de szerintem a reális eredmény 3–1, 4–1 vagy 5–1 lett volna a mi javunkra.”

Mourinho elmondta, hogy több támadó szellemű játékos (Mancini, Adriano) bevetését is tervezte, de Sulley Muntari piros lapja miatt ezt nem tehette meg.

„Három nagyon fontos pontot szereztünk, ráadásul úgy, hogy Maicon csak pénteken tért vissza Brazíliából, és arra sem számítottam, hogy Patrick Vieira egy óránál többet képes a pályán tölteni” (a sérüléséből nemrég visszatérő francia középpályás végigjátszotta a találkozót).

A másik szombati mérkőzésen a Palermo 3–1-re megverte a Romát, amelynek edzője, Luciano Spalletti a következőt nyilatkozta a vereség után:

„Mélyen tudásunk alatt teljesítettünk, a kitűnően játszó ellenfél ráadásul sokkal lelkesebb is volt nálunk. Előre kell néznünk, de sok dolog van, amit elemeznünk kell e mérkőzés után” – mondta Spalletti, akinek fiai a Kolozsvár csapatát fogadják kedd este a Bajnokok Ligájában.
Legfrissebb hírek

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05