Fiatalodik a piros-fekete védelem, érkezik Philipp Senderos

Vágólapra másolva!
2008.08.25. 14:24
A La Gazzetta dello Sport olasz sportújság internetes változata kész tényként közli, hogy Philipp Senderos, az angol Arsenal svájci válogatott védője a következő szezonban az AC Milan színeiben futballozik.
Philipp Senderos elrepült Londonból, és Milánóban szállt csak le
Fotó: Imago
Philipp Senderos elrepült Londonból, és Milánóban szállt csak le
Philipp Senderos elrepült Londonból, és Milánóban szállt csak le
Fotó: Imago
Philipp Senderos elrepült Londonból, és Milánóban szállt csak le

A svájci védő átigazolását a napokban szellőztették meg az újságok, és a lap információi szerint most ütötték nyélbe az üzletet. A 23 éves játékos kölcsönbe érkezik az olaszokhoz, és a milánóiaknak opciós joguk lesz Senderos megvételére.

Carlo Ancelotti vezetőedző nagyon szerette volna megszerezni a svájcit, hogy fiatalítson együttese védelmén, hiszen korábban csak Gianluca Zambrotta érkezett ebbe a csapategységbe.

A Milannak Senderos nem az első nyári erősítése. Korábban szintén az Arsenaltól jött – szerződése lejártával ingyen – Mathieu Flamini, aztán itt van a fent már említett Zambrotta, visszahívták kölcsönből Christian Abbiati kapust, valamint a támadósorba érkezett Ronaldinho és az elmúlt napokban Andrij Sevcsenko.

Sevcsenko kétévi, Londonban töltött idő után hétfőn csatlakozott a piros-feketékhez milanellói edzőcentrumukban. Az ukrán csatárt, aki vasárnap este átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, nagy szeretettel üdvözölte a milánói szurkolótábor, és köszönetet mondott a londoniaknak is.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek – mondta a Chelsea-ből visszatérő játékos első nyilatkozataként. – Ez a pillanat különleges számomra, szeretnék köszönetet mondani a Chelsea szurkolóinak is, akik végig buzdítottak az elmúlt két esztendőben.”
Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 perce

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
2025.12.22. 18:45

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.22. 13:21

Félidőnként egy gól a Milan kapujába, döntős a Napoli az Olasz Szuperkupában

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 22:04

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18
Ezek is érdekelhetik