A Brescia edzőjét a fiatal Lucarellire emlékezteti Feczesin Róbert

Vágólapra másolva!
2007.11.19. 17:58
Az olasz másodosztályú Brescia Calcio együttesének vezetőedzője, Serse Cosmi részletes interjút adott a hétvégén egy olasz rádiónak, s nem mulasztotta el kiemelni az együttes két magyar kiválóságát, a válogatott Vass Ádámot és Feczesin Róbertet sem.
Feczesin Róberttel hosszú távon terveznek a Brescia csapatánál
Feczesin Róberttel hosszú távon terveznek a Brescia csapatánál
Feczesin Róberttel hosszú távon terveznek a Brescia csapatánál
Feczesin Róberttel hosszú távon terveznek a Brescia csapatánál

A Brescia együttese generációváltáson esett át az utóbbi években, ami nagyszerűen sikerült. A csapatnak számos 1985 és 1988 között született tehetséges futballista a tagja, sőt mi több alapembere.

A fiatal reménységek között ott találjuk a magyar válogatott Vass Ádámot és Feczesin Róbertet, akiknek már sikerült letenni a névjegyüket a csapatban. Az ő segítségüknek is köszönhető, hogy a gárda jó eséllyel száll harcba az olasz másodosztály első helyéért, illetve a feljutásért a 2007/08-as idényben.

Fordulókon át vezették is a tabellát az észak-olaszok, a Spezia és az Albinoleffe utáni vereséget követően azonban visszacsúsztak a negyedik helyre.

Serse Cosmit a rádióinterjúban mindkét magyarról firtatták az olasz újságírók.

Először Vass Ádámról szólt, akit a helyi szaksajtó a csapat tavalyi kulcsemberéhez, az azóta a Napolihoz szerződő szlovák válogaott Hamsikhoz hasonlít.

"Úgy gondolom Hamsik klasszis játékos, Vassnak merőben más a játékstílusba és jóval kevesebb ideje volt fejlődni. Nagyszerű játékosnak tartom a magyart, habár Hamsikhoz egyelőre nem hasonlítható" – mondta a tréner.

A korábban a Perugiát, Udinesét és a Genoát vezénylő mester az eddig tizenhárom meccsen három gólt szerző Feczesin Róberttel kapcsolatban is nyilatkozott:

"Azt hiszem a fiatal Cristiano Lucarellire emlékeztet leginkább, bár még nem olyan gólerős. Mióta velünk van, többet fejlődött, mint bárki más, minden tekintetben. Huszonegy éves, és még nem elég érett. Szerintem mindenképpen lenne helye a Serie A-ban is."

A mester ezután a hátvéd Zambelli és a kapus Viviano eddig mutatott teljesítménye előtt emelte meg kalapját.

Végül arra terelődött a szó, hogy vajon visszaüthet-e, hogy nincs elég rutinja tanítványainak:

„Igen, a feljutásért folytatott versenyfutásban ennek megvan a maga kockázata. Ezért kell törekedni arra, hogy néhány tapasztaltabb játékos beépítésével megtaláljuk az egyensúlyt. Mi is ezen dolgozunk”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik