Videó: Tysonra és Suárezre gondolt? Az amerikai öklöző meg akarta harapni riválisát

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.12. 15:54
null
Edgar Berlanga (balra) meg akarta harapni ellenfelét (Fotó: Getty Images)
20. profi mérkőzését is győzelemmel abszolválta a veretlen amerikai reménység, Edgar Berlanga (19–0–0, 16 KO, TKO). A 25 éves öklöző szombaton New Yorkban lépett kötelek közé, a szorítóban pedig a pénteki mérlegelésen túlsúlyosnak bizonyuló kolumbiai Roamer Alexis Angulo (27–2–0, 23) várt rá, aki állítólagos könyököseivel annyira felbosszantotta, hogy meg akarta harapni – számolt be róla a profiboksz.hu.

A WBO és a NABO szervezet nagyközépsúlyú címéért zajló összecsapás nem hozott öldöklő küzdelmet. Berlanga ugyan végig irányított, de képtelen volt le- vagy kiütni a korábbi világbajnoki kihívó Angulot.

Az összecsapás legizgalmasabb jelenetére a 7. felvonásban került sor, amikor Berlanga egy összekapaszkodás során meg akarta harapni (!) vetélytársa vállát, nyakát, ez azonban nem sikerült neki, és meg is úszta a teljesen szabálytalan megmozdulást – Berlanga azt mondta, hogy Angulo könyökösei miatt reagált így.

A tízmenetes találkozót egyhangú pontozással (98–92, 99–91, 99–91) abszolválta Berlanga, aki 2020 decembere óta képtelen idő előtti győzelmet aratni, miközben profi pályafutása első 16 ütközetét kivétel nélkül KO-val, vagy TKO-val zárta le.


Az ökölvívás történetének legemlékezetesebb harapása Mike Tyson nevéhez fűződik: az 1997-es, Evander Holyfield elleni mérkőzésén leléptették, mivel a csata hevében riválisa fülébe harapott.

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31
Ezek is érdekelhetik