Profi boksz: összeesett a ringben, majd meghalt a veretlen német öklöző

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 15:48
A török származású német ökölvívó, Musa Yamak szívrohamot kapott és összeesett a Németországban rendezett, Hamza Wandera elleni szombati mérkőzésén. A meccsre 8–0–0-s mérleggel érkező Yamak életét a kórházban sem tudták megmenteni.

A 38 évesen elhunyt Musa Yamak ugyan próbált kijönni a harmadik menetre, de a földre rogyott és eszméletlenül összeesett. A győzelmet így a veterán ugandai harcosnak, Hamza Wanderának – akit Kovács Tamás 2011-ben legyőzött – ítélték. Musa Yamak ugyan próbált kijönni a harmadik menetre, de a földre rogyott és eszméletlenül összeesett. A győzelmet így a veterán ugandai harcosnak, Hamza Wanderának – akit Kovács Tamás 2011-ben legyőzött – ítélték.

Később, a kórházban halottnak nyilvánították a szívrohamot kapó Yamakot, aki 2017-ben lett profi, négy évvel később pedig elhódította a WBFI-címet.

Idén nem ez volt az első haláleset a kötelek között: januárban az orosz Arreszt Szahakjan hunyt el.


Legfrissebb hírek

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
Tegnap, 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02
Ezek is érdekelhetik