Ökölvívás: padlózott, de a Trónok Harca színésze nyerte az „óriások csatáját” – videó

Vágólapra másolva!
2022.03.21. 13:01
Régóta húzódó szálat varrt el a világhírű amerikai sorozatban, a Trónok Harcában a „Hegyet” alakító izlandi erőember, Hafthór Björnsson, mivel hosszú várakozás után legyőzte ökölvívásban a világ legerősebb embere címmel szintén rendelkező Eddie Hallt, akivel régóta feszült volt a viszonya.

Sérülések és a koronavírus-járvány miatt már többször is elmaradt az „óriások csatájának” kikiáltott bokszmérkőzés, de múlt hét szombaton végre sikerült tető alá hozni a dubai Duty Free Stadionban.

Régóta szájalt egymással a két versenyző, mert 2017-ben Eddie Hall hódította el a világ legerősebb embere címet, de a 33 éves színész-erőember azzal gyanúsította, hogy csalt. Egy évvel később a „Hegy” diadalmaskodott a nemzetközi erőember versenyen.

Nem csoda, hogy repkedtek a bődületes pofonok, a két erőember „normál” versenysúlya 180-200 kiló mögött mozog, ám az összecsapás kedvéért mind a ketten jelentős átalakuláson mentek át – a 206 centiméteres Björnsson például 150 kilogrammra fogyott.

Otthonosabban mozgott a ringben a „Hegy”, hiszen már többször is szerepelt bokszmérkőzésen – legutóbb minden idők egyik legjobb szkanderesét, Devon Larrattot győzte le TKO-val az első menetben –, aminek meg is lett az eredménye: kétszer is padlóra küldte Hallt (igaz, egyszer ő is földre került), és pontozással behúzta a meccset.

„Sosem fogtam padlót az edzéseken, szóval minden elismerésem Eddie-nek. Nem hazudott, amikor azt mondta, hogy tud ütni. Ugyanakkor úgy érzem, ma a technika győzött” – nyilatkozott elismerően ellenfele erejéről Björnsson a küzdelem után.

KÉTSZER IS PADLÓRA KÜLDTE A „HEGY” EDDIE HALLT

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik