Boksz: a NOB nem ismeri el az IBA-t, de műsoron tartaná az ökölvívást Párizsban

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 20:06
null
A NOB nem ismeri el az IBA-t, de műsoron tartaná az ökölvívást Párizsban (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) elismerésének visszavonását ajánlja, ugyanakkor a sportág megtartását javasolja a jövő évi, párizsi játékokra.


A NOB szerdai tájékoztatása szerint az ügy megtárgyalására Thomas Bach elnök rendkívüli közgyűlést hív össze június 22-ére.

Az ötkarikás világszervezet 2019-ben függesztette fel az akkor még AIBA-nak hívott sportági szövetséget annak gazdálkodása, súlyos vezetési válsága, a bíráskodással kapcsolatos problémák és súlyos etikai hiányosságok miatt. Egyúttal megvonta tőle a tokiói olimpia selejtezőinek és az ötkarikás tornának a rendezési jogát. A büntetés azóta is él, és a NOB tavaly júniusban közölte, hogy a párizsi olimpiáról is kizárhatja a bokszszövetséget, ráadásul a sportág nem szerepel a 2028-as olimpia előzetes programjában.

A NOB az elmúlt években többször elismerte, hogy a bokszszövetség tett megfelelő lépéseket, ám rendre kevesellte azokat. A két szervezet viszonyát, különösen Oroszország ukrajnai háborújának kezdete óta, alaposan megnehezíti az IBA elnöke, az orosz Umar Kremljov személye, illetve az, hogy a pénzügyi stabilitást Kremljov az orosz energiaipari óriáscég, a Gazprom bevonásával oldotta meg. A helyzetet súlyosbította, hogy az IBA novemberben engedélyezte az orosz és fehérorosz bokszolóknak a részvételt a világbajnokságokon országuk zászlaja alatt. Emiatt több ország bojkottálta a legutóbbi vb-ket.

Az IBA a napokban levelet írt a NOB-nak, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a felfüggesztése jogilag nem állja meg a helyét, mivel már minden feltételt teljesített, amit a NOB előírt a számára.

A válsághelyzet egyik eredményeként néhány nemzeti szövetség életre hívott egy rivális világszervezetet World Boxing néven, amelynek hivatalos megalakulására novemberben kerülhet sor.

Az IBA válaszában „undorító és tisztán politikai” döntést emlegetett, és közölte, megfelelő válaszlépésekre készül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik