A király maradt a trónon: Mayweather klasszisbunyóval győzött

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2013.09.15. 07:48
null
Többnyire az történt a ringben, amit Floyd Mayweather (jobbra) akart (Fotó: sports.yahoo.com)
Az előzetes várakozásokkal szemben a mexikói Saúl Álvareznek (42–1–1, 30) még csak megszorítania sem sikerült az amerikai Floyd Mayweathert (45–0–0, 26 K. O.–T. K. O.) a Las Vegas-i profi bokszgála főmérkőzésén. Az egyik pontozó ugyan nagy meglepetésre döntetlenre adta a meccset, a másik két döntnöknél viszont, a látottaknak megfelelően fölényesen győzött Mayweather.

Akár korszakzáró meccs is lehetett volna a 36 éves amerikai Floyd Mayweather (45–0–0, 26 K. O.–T. K. O.), és a hozzá hasonlóan még veretlen, 23 esztendős feltörekvő mexikói tehetség, Saúl Álvarez (42–1–1, 30) csatája, de nem lett az.

Azért nem, mert Mayweather ismét érvényesíteni tudta klasszisát, kontrabunyója maximálisan ült a végig dominálni próbáló, de nem elég gyors Álvarezzel szemben, aki hiába indított sok ütést, amerikai ellenfele ezek elől általában elhajolgatott. A mexikói ritkán talált tisztán, akkor is inkább testen. Ezzel szemben Mayweather ellentámadásai hatékonyak voltak. Az összecsapást szabadsúlyban rendezték, a váltósúly ás nagyváltósúly között, cirka egy kilóval (2 font) utóbbi kategória súlyhatára alatt. A meccs tétje a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki és a Bokszvilágszövetség (WBA) szuperbajnoki öve volt.

MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK
„Ez a képességekről szól, és én azért jöttem, hogy megmutassam ezt. Csak hallgattam a sarokban apámat (Floyd Mayweather Sr.-t, aki az edzője is az ifjabb Floyd Mayweathernek – a szerk.), aki zseniális taktikát talált ki, ezután odamentem, és beletettem a munkát” – idézte a mérkőzés után Floyd Mayweathert a bbc.com.
„Én nem tudom, hogyan lehet ellene bunyózni. Megpróbáltuk elkapni, de ő nagyszerű harcos, aki nagyon intelligens. Nem volt ellenszer vele szemben” – nyilatkozta a vesztes oldalon Saúl Álvarez az összecsapás után.

A mérkőzést közvetítő amerikai szakértők szerint már az első két menetet is, ha szorosan, de megnyerte Mayweather. A harmadik menetben valamelyest elmaradtak a kontrák, ekkor egyeneseivel többször is találgatott Álvarez.

A negyedik menetben már egyértelműen érvényesült Mayweather stílusa, másodszándékból, a rá jellemző remek elhajlások után visszatámadott. Ebben a felvonásban egy összekapaszkodás után Álvareznek volt egy kisebb mélyütése is, de ez nem befolyásolta a meccset.

Az 5–7. menet hasonló forgatókönyv szerint alakult. Álvarez ment előre, de Mayweathernek voltak tisztább találatai. Közben a mexikói már fáradni látszott, a hetedik menetben az amerikai egy jobbhoroggal meg is fogta kicsit, beszorította a sarokba, de igazán megrendíteni nem tudta.

Az utolsó öt menetben talán már Mayweather is visszavett, de győzelme így sem forgott veszélyben.

A pontozás ennek ellenére szolgált egy kis meglepetéssel – a profi bokszban gyakran előfordul az ilyesmi...–, az egyik döntnök ugyanis 114:114-es döntetlenre adta a meccset. A BBC élő tudósítása megdöbbentőnek nevezte az eredményt (náluk egyébként 117:111-re nyert az amerikai), ahogy tulajdonképpen az összes, a találkozóról tudósító mértékadó forrás. A végeredmény azonban cseppet sem volt megdöbbentő: a másik két pontozó látta is a meccset, nem csak nézte, és 116:112, illetve 117:111 arányban az amerikainak ítélte. Mayweather győzött, így ő a WBC világbajnoka és a WBA szuperbajnoka nagyváltósúlyban, a súlycsoportoktól független rangsorban pedig továbbra is őrzi vezető helyét.

A gála felvezető programjának legrangosabb meccsén az amerikai Danny Garcia megvédte a WBC és WBA kisváltósúlyú világbajnoki címét, miután egyhangú pontozással legyőzte az argentin Lucas Matthyssét.

WBC- ÉS WBA-CÍMMÉRKŐZÉS, NAGYVÁLTÓSÚLY, LAS VEGAS
Floyd Mayweather (amerikai)–Saúl Álvarez (mexikói) többségi pontozás (114:114, 116:112, 117:111)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik