Ökölvívás: novemberben Papp-kupa Budapesten

L. P. I.L. P. I.
2026.06.23. 17:06
null
Kovács István (Fotó: Kovács Péter)
Immár hivatalos, hogy november 14-én a magyar fővárosban csapnak össze Európa és az amerikai kontinens legjobb ökölvívói. A mostantól kétévente esedékes csapattalálkozó trófeájának névadója nem más, mint a háromszoros olimpiai bajnok legenda, Papp László.
 

A MÖSZ KEZDEMÉNYEZÉSÉRE a European Boxing és a Pan American Boxing Confederation is pozitívan reagált, és megalapították a Papp-kupa interkontinentális ökölvívó-csapatmérkőzést amelyre először Magyarországon kerül sor. Az időpont november 14. (egy héttel az európai szövetség budapesti kongresszusa után, kevéssel a World Boxing világszövetség közgyűlése előtt), a helyszín azonban még tárgyalás alatt áll, november 14-én ugyanis a kézenfekvő Papp László Budapest Sportaréna foglalt, a versenynaptárban viszont nincs más időpont.

A hét-hét olimpiai súlycsoportból az alsó és a felső kettőt elhagyva öt férfi és öt női pár bokszol majd a földrészek képviseletében, a pontos névsor a szeptemberi szófiai Európa-bajnokságot, illetve az októberi, pueblai Pánamerikai Bajnokságot követően alakul ki. Egy országot kettőnél több bunyós nem képviselhet, a házigazdának ugyanakkor jár egy férfi és egy női kvóta – ha azt alanyi jogon, például egy Eb-arannyal nem szerezné meg senki, akkor is.

„A Magyar Ökölvívók Szövetségének nem titkolt célja tovább erősíteni a világban az imázst, hogy mi, magyarok tökéletes rendezők és házigazdák vagyunk – mondta Kovács István, a MÖSZ elnöke. – Tavaly a Hősök terén a MÖSZ századik születésnapját, az idén Papp Lászlóét ünnepeltük emlékezetes, nívós gálákon, és közben nagyszerű U23-as Európa-bajnokságot is rendeztünk. Most jön a Papp-kupa, és nem is rejtjük véka alá, hogy a következő nagy cél a Los Angeles-i olimpia előtt az európai kvalifikációs torna elnyerése. Nem kell mondani, hogy a hazai ringben mennyit javulnának az esélyeink a nagyobb részvételre…”

Hogy kik lesznek az Európa-válogatott magyarjai, még nem tudni, annyi bizonyos, hogy az Ústí nad Labem-i tornától Szeleczki Lilla, Kuhta Vladiszlava, Hámori Luca és Akilov Pilip is aranyéremmel tért haza, legközelebb pedig az ugyancsak Papp László nevét viselő országos bajnokságon lépnek ringbe július közepén Nyíregyházán – aztán jöhet a szófiai Eb, majd a Papp-kupa…

 

Legfrissebb hírek

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
17 órája

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
2026.11.04. 07:02

Saúl Álvarez visszaszerezte világbajnoki címét a WBC-nél – videó

Ökölvívás
2026.11.01. 14:09

Saul Canelót nem zavarja, hogy bombák között kéne győznie

Ökölvívás
2026.10.26. 19:16

Ökölvívás: Bozai Gyula bronzérmes az U19-es vb-n

Utánpótlássport
2026.10.25. 18:18

Ökölvívás: Toldi Lia ezüstérmes az U15-ös Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.10.25. 10:34

Ökölvívás: Cellár Ferenc bronzérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2026.10.24. 12:08

Ökölvívás: Bozai Gyula már biztosan érmes az U19-es világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.10.23. 20:50