Rendkívüli közgyűlésen szavaz a bokszszövetség a World Boxinghoz csatlakozásról

2025.01.16. 18:34
Fotó: FB/Magyar Ökölvívó Szakszövetség
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöksége csütörtökön arról döntött, hogy február 8-ra rendkívüli közgyűlést hív össze, melynek fő napirendi pontja az új világszövetséghez, a World Boxinghoz csatlakozásról szóló szavazás lesz.

A MÖSZ a Facebook-oldalán arról írt, hogy a szövetség a World Boxing elnökétől kapott december 14-i tájékoztatás, illetve a Magyar Olimpiai Bizottságtól érkezett felhívás alapján, valamint a 2028-as olimpián való részvétel érdekében csatlakozni kíván az új és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által várhatóan idén március végére elismert világszövetséghez. Az elnökség azért rendelte el a rendkívüli közgyűlés összehívását, mert „a döntés az egész magyar ökölvívó-társadalmat érinti”.

A csütörtöki elnökségi ülésen a testület Kovács István elnök előterjesztésére kinevezte Ajtai Pétert a bíróbizottság elnökének, azzal a céllal, hogy „a magyar ökölvívás bíráskodásának régi hírnevét és hitelességét helyreállítsa”.

A tagok arról is döntöttek, hogy az elnökség minden második hónap első csütörtökjén ülésezik, azaz idén minimum hat alkalommal ül össze.

A szövetségi kapitányi posztra a január 10-i határidőig 14-en pályáztak, többségében külföldi szakemberek. Ugyanakkor az elnökség a jelentkezési határidőt január 31-ig meghosszabbította és a döntést a február 6-án esedékes következő ülésen hozza meg.

 

Legfrissebb hírek

Az orosz szövetség csatlakozott a World Boxinghoz

Ökölvívás
3 órája

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14
Ezek is érdekelhetik