Kovács István: Elképesztő energiákat kell mozgósítani ahhoz, hogy rendbe tegyük a dolgokat

F. B.F. B.
2024.11.08. 11:29
Kovács Kokó István holnaptól az ökölvívók elnöke lenne (Fotó: Földi Imre)
Szombaton tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Ökölvívó-szakszövetség, az egyik elnökjelölt az amatőrként és profiként is minden lehetséges címet megnyerő Kovács „Kokó” István, a WBO alelnöke, akivel L. Pap István beszélgetett.

Izgalmas előzmények után kerül sor november 9-én a MÖSZ közgyűlésére, hiszen tavaly ősszel lemondott tisztségéről Kurtucz Csaba elnök és vele együtt a teljes elnökség, azóta pedig ügyvívő testület működik. 

Eredetileg négyen-öten jelezték, hogy elnökök szeretnének lenni és ennek nagyon örültem, mivel azt éreztem, hogy sokakat foglalkoztat az ökölvívás jövője – mondta Kovács „Kokó” István. – Azt persze nem értettük, hogy az előző elnök, Kurtucz Csaba miért indulna újra, ő nem jelent meg azon a számonkérésen sem, amire hívtuk, és ellene – ha minden igaz – azóta ügyészségi nyomozás zajlik. Két nagyon erős kandidáns volt még korábban, az egyik Varga Lajos, a Valton vezérigazgatója, aki külső késztetésre vállalta volna a jelöltséget, illetve Bolla Szilárd, aki remek diplomata és üzletember, de végül mindketten rájöttek, hogy együtt erősebbek lehetünk és betagozódtak mögém. Leszögezném, hogy én nem akarok nélkülük elnök lenni, ők pedig nem akarnak nélkülem elnökségi tagok lenni, egy csapatban kívánunk dolgozni – ugyanúgy látjuk az ökölvívás jövőjét, a stratégiai pontokat és a kitörési lehetőségeket! Az elnökségi tagok nagy része egyébként korábban »kiszolgáló személyzet« volt, a mostani viszont – a tervek szerint – operatív feladatokkal ellátott, kőkemény munkát az asztalra tevő elnökség lesz. Riválisom így holnap egyedül Kassai László lesz, aki egy évvel ezelőtt azt mondta, hogy mindenben támogatna engem, most mégis elindul az elnöki pozícióért.”

Az elnökjelölt beszélt arról is, hogy sok feladat vár rájuk.

Elképesztő energiákat kell mozgósítani ahhoz, hogy rendbe tegyük a dolgokat, rengeteg feladat vár az új elnökre és elnökségre, mert sajnos sok hiányosság van – tette egyértelművé Kokó. – Előttünk van a 101. magyar bajnokság, amelyet meg kell szervezni, továbbá a sportszakemberekkel, edzőkkel újra kell kötni a szerződéseket – ők augusztus óta nem kaptak fizetést, illetve a következő elnökség dolga lesz az is, hogy elérje, a World Boxing tagja legyen a MÖSZ; ehhez viszont alapszabály-módosítás is szükséges.”

Kovács „Kokó” Istvánt egyébként a közelmúltban újraválasztották a WBO – Európáért felelős – alelnökének. A sportvezető ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy az európai ökölvívók érdekeit védi, továbbá a gálák megszervezésében működik közre – ez nem könnyű manapság, mivel a nagy meccseket Rijádban rendezik, így az ottani szervezőkkel kell egyeztetni.

A sportvezető szót ejtett arról is, hogy 2019-ben létrehoztak egy szervezetet Veterán Bunyósok Alapítványa néven, amelynek célja, hogy a visszavonult ökölvívókról gondoskodjon, nekik rendezvényeket szervezzen, tehát közösségi életet „működtessen”. Elmondta, az éves rendezvényeikre több mint 200-an jönnek el, a találkozókon pedig különböző sportversenyeket is szerveznek. „Jó látni az egykori bunyótársakat Makótól Sajószentpéterig” – tette hozzá.

A teljes interjú:

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Megjelent A magyar boksz aranykönyve

Ökölvívás
2026.08.31. 16:43

Tajti-Márton Anita: A kluboknak abból lett elegük, hogy semmibe veszik őket

Atlétika
2026.08.19. 18:44

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35