Imané Helif profi bokszolóként folytathatja pályafutását

MTI  MTI
2024.10.21. 12:35
Imané Helif az olimpiai aranyérmével (Fotó: Getty Images)
A párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző és súlycsoportjában aranyérmes, vitatott nemiségű Imané Helifnek sok ajánlata van, és az An-Nahar című arab nyelvű napilap értesülése szerint rövidesen a profi bokszban folytatja pályafutását.

„Hamarosan belépek a profi ökölvívás világába, bár még nem döntöttem el, hogy pontosan hol fogok versenyezni” – idézte az algériai olimpiai bajnok szavait az újság.

A 25 éves Imané Helif a nők 66 kilogrammos kategóriájában – többek között a súlycsoport magyar szereplőjét, Hámori Lucát is legyőzve – lett első a francia fővárosban, ahol annak dacára indulhatott, hogy a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) diszkvalifikálta a tavalyi világbajnokság negyeddöntőjét követően, mivel az orvosi vizsgálatok szerint a szervezetében magas volt a tesztoszteronszint és a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak.

Az olimpiáról és annak selejtezős folyamatából viszont az IBA-t zárta ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely ugyanakkor rajtjogot biztosított Helifnek a párizsi játékokon. Indulása világszerte viharokat kavart, és széles körben elítélték a NOB-ot, amiért engedélyezte az algériai bokszolónak, hogy a nők között léphessen szorítóba. A férfias kinézetű és ütőerejű Helif gond nélkül megszerezte az olimpiai bajnoki címet.

 

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik