Bernáth Attila: Én állok fel a dobogó legfelső fokára!

Vágólapra másolva!
2024.04.26. 10:03
null
Bernáth Attila szerint döntős ellenfele, Samet Gümüs is tudja, hogy ő a jobb (Fotó: Földi Imre, archív)
Az 51 kilogrammosok között döntős Bernáth Attila jó formában van és magabiztosan várja a török Samet Gümüs elleni finálét a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon.

A bokszoló a magyar szövetség közösségi oldalán elmondta, a spanyol Rafael Lozano elleni elődöntő előtt jól érezte magát az iskolázás közben, és bejött a taktikaváltás is.

„Élveztem a bunyót és tudtam, hogy nem győzhet le. Hatalmas érzés volt, amikor a meccs végén az én kezemet emelték a magasba. Remélem, vasárnap is így lesz” – utalt a fináléra Bernáth.

A debreceniek légsúlyú öklözője a döntőben azzal a török Samet Gümüssel csap össze, aki az első európai versenyen megszerezte az olimpiai kvalifikációt, de Bernáth ennek ellenére is bizakodó.

„Ő is tudja és én is tudom, hogy én vagyok a legjobb, és én állok fel a dobogó legfelső fokára” – jelentette ki magabiztosan.

A másik magyar döntős, a 70 kilogrammban szereplő Lakos Regina arról beszélt, azért is örül különösen a fináléba kerülésnek, mert a családjából többen is a helyszínen tudtak szurkolni neki csütörtökön.

„Az első menetet éreztem, hogy megvan, a kontrabokszom úgy-ahogy sikerült. A második menetben kicsit bealudtam, azt éreztem, hogy lelassultam, éppen ezért utána mondták, hogy a harmadik nagyon kell. Abban ugyanazt próbáltam csinálni, mint az elsőben, ami szerencsére sikerült is" – utalt a fehérorosz Arina Danyilcsik elleni összecsapásra Lakos.

A magyar versenyző a szombati fináléban Darima Szandakovával találkozik. Mint elmondta, az orosz riválissal még nem bokszolt, és amellett, hogy szeretne bizonyítani, élvezné is az összecsapást.

Az olimpiai kvótás Kovács Richárd (63.5 kg) elveszítette a maga elődöntőjét az orosz Gabil Mamedovval szemben. A nyíregyháziak kisváltósúlyú klasszisa értékelésében elmondta, az év eleji Bocskai-emlékverseny után kisebb betegségek hátráltatták és nagyjából hat hetet tudott készülni az Eb-re.

„Nem vagyok csalódott, hiszen 2022 után újra dobogóra állhatok Európa-bajnokságon, ráadásul az elmúlt három évben mindig sikerült nagy tornáról érmet hoznom. Innentől csak az olimpiára fókuszálok, hiszen a cél az, hogy ott legyek csúcsformában, ez a torna pedig jó ráhangolódás volt Párizsra” – jelentette ki az öklöző.

A magyarok csütörtökön négy bronzérmet nyertek a belgrádi kontinensviadalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik