Ökölvívás: a WBO megfosztotta vb-címétől Casimerót

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.05. 15:12
null
A WBO megfosztotta vb-címétől Casimerót (Fotó: Getty Images)
Ahogy arra számítani lehetett, a Bokszvilágszervezet (WBO) megfosztotta világbajnoki címétől John Riel Casimerót, mivel súlyproblémák miatt egymás után kétszer is az utolsó pillanatban lépett vissza – vagy éppen a helyi szövetség nem engedte ringbe lépni ugyanebből az okból kifolyólag – a jelenlegi ideiglenes bajnok Paul Butler elleni mérkőzéstől – számolt be róla a profiboksz.hu.

 

A döntés egyben azt is jelenti, hogy az angol Butler automatikusan teljes jogú bajnokká válik, ám Casimero is „lőtávolban” marad, ugyanis a ranglista első helyére fog kerülni.

Az eredeti tervek szerint március 22-én, Liverpoolban csapott volna össze egymással a két öklöző, azonban a filippínó szaunázással próbált fogyni, ami a brit szövetség szabályai szerint tiltott eszköznek minősül. Az sem segít Casimero helyzetén, hogy három nap alatt nem kevesebb, mint 10 kilogrammot adott le, ezzel veszélyeztette az egészségét, így eltiltották az ütközettől.

Legfrissebb hírek

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49
Ezek is érdekelhetik