Ökölvívás: visszavonult a korábbi világbajnok Amir Khan

Cs. B.Cs. B.
2022.05.13. 14:16
null
A korábbi világbajnok Amir Khan visszavonult (Fotó: AFP)
A Kell Brooktól elszenvedett februári veresége után pénteken a Twitter-oldalán jelentette be visszavonulását a kisváltósúly korábbi vitathatatlan világbajnoka, Amir Khan (34–6–0).

A brit Amir Khan februárban technikai KO-val kikapott honfitársától, a hat nappal ezelőtt szintén visszavonuló Kell Brooktól (40–3–0), most pedig bejelentette, felhagy a profi ökölvívással.

„Itt az ideje szögre akasztani a kesztyűt. Áldottnak érzem magam, amiért ilyen csodálatos karrierem volt, amely több mint 27 évig tartott. Szeretnék szívből jövő köszönetet mondani azoknak a hihetetlen csapattagoknak, akikkel együtt dolgoztam, valamint a család, a barátok és a rajongók szeretetért és támogatásért” – írta a 35 éves bunyós.

Amir Khan egy évvel azután állt profinak, hogy 2004-ben ezüstérmet szerzett az athéni olimpián. Öt évvel később, 2009-ben az ukrán Andrij Kotelniket legyőzve a Bokszvilágszövetség (WBA) kisváltósúlyú világbajnoka lett. Karrierje során többek között Saúl „Canelo” Álvarezzel (vereség) és Terence Crawforddal (vereség) is összemérte erejét.

Khan azért nem távolodik el teljesen a boksztól: karitatív tevékenységei mellett promóterkedik, illetve saját bokszakadémiája van Pakisztánban.

AMIR KHAN PILLANATAI

Legfrissebb hírek

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
Tegnap, 14:20

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Profi boksz: Beton.Hofi kísérte be a ringbe, és már az első menetben döntött Veres Roland

Ökölvívás
2026.09.14. 11:03

„Összetojta a gatyáját” – mégsem bokszol egymással Fury és Joshua

Ökölvívás
2026.09.07. 12:36

Egy helyen változott az ökölvívó Eb-re utazó magyar keret

Ökölvívás
2026.09.02. 19:01

Hrgovic legyőzte Itaumát, ő a nehézsúly új világbajnoka az IBF-nél

Ökölvívás
2026.08.30. 08:09

Ökölvívás: megvan a végleges Eb-csapat!

Ökölvívás
2026.08.25. 12:43