Ökölvívás: kétszer is összecsap Tyson Fury és Anthony Joshua

Vágólapra másolva!
2020.06.10. 17:18
null
Eddie Hearn (balra) jelentette be: Joshua kétszer is megmérkőzik Furyvel (Fotó: AFP)
Napjaink nehézsúlyú ökölvívásának két meghatározó alakja, Anthony Joshua és Tyson Fury menedzsmentje egyezségre jutott, így eldőlt, hogy összecsapnak egymással, ráadásul rögtön kétszer is – árulta el Eddie Hearn, Joshua promótere a Sky Sports híre szerint.

Azon túlmenően, hogy a két klasszis kétszer is összecsap egymással, csupán annyi ismert egyelőre, hogy a meccs(ek) létrejöttéhez szükség van arra, hogy mind a ketten megnyerjék a soron következő, már lekötött mérkőzésüket. Fury Deontay Wilderrel ütközik meg – immár harmadszor –, akitől februárban megszerezte a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki övét, míg Joshua Kubrat Pulev ellen teszi kockára a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) vb-övét – a Bokszvilágszövetség (WBA), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBO) öve a birtokában marad a Pulev elleni meccs kimenetelétől függetlenül.

Azért fontos kritérium a két öklöző esetében a következő mérkőzésük megnyerése, mert ebben az esetben az összes fontos, jelentős szervezet világbajnoki címe lesz a tétje a Joshua–Fury összecsapásnak, és a győztes vitathatatlan bajnoknak mondhatja majd magát.

„Nagy vonalakban megállapodtak a felek egymással, így biztosan lesz Joshua–Fury meccs. Kettő is. Kijelenthető, hogy anyagi téren megállapodás született, de még sok tárgyalás és munka áll előttünk a részletek terén. Egyelőre helyszínt és dátumot keresünk az első mérkőzésnek” – árulta el Eddie Hearn, Joshua promótere a Sky Sportsnak.

Jelenleg tehát nem tudni, hogy mikor és hol kerülhet sor az összecsapásra, az idei év vége felé lehet legkorábban megrendezni, de sokkal valószínűbb, hogy csak jövőre ütközhet meg egymással a két brit kiválóság.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kiengedték a kórházból Anthony Joshuát

Ökölvívás
2026.01.01. 19:19

Jake Paul üzent Joshua autóbalesete után

Ökölvívás
2025.12.30. 11:43

Autóbalesetet szenvedett Anthony Joshua, két stábtagja elhunyt a karambolban

Ökölvívás
2025.12.29. 14:08

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15
Ezek is érdekelhetik