
Evander Holyfield egyre jobb formában (Fotó: AFP)
Az Instagram-oldalára feltöltött videofilmmel is igazolni kívánta Evander Holyfield egykori profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, hogy komolyan gondolja visszatérését a ringbe.
Az 57 éves amerikai sportember kifogástalan állapotban van, korát meghazudtolóan „szálkás" és mozgásán egyáltalán nem látszik, hogy nemrég kezdte újra az intenzívebb edzéseket. Visszatérésében segíti honfitársa, a korábbi félnehézsúlyú világbajnok, Antonio Tarver, illetve a királykategóriában sokáig egyeduralkodó, a boksztól három évvel ezelőtt visszavonult ukrán Vlagyimir (Volodimir) Klicsko is.
Holyfield leginkább régi nagy riválisával, a szintén élő bokszlegendának számító honfitárssal, Mike Tysonnal szeretne bemutatkozó mérkőzést vívni. Az 53 éves Tyson áprilisban jelentette be, hogy visszatér a szorítóba, Holyfield pedig egy héttel ezelőtt azt közölte, hogy már zajlottak tárgyalások az ő, valamint Tyson menedzsmentje között kettejük esetleges harmadik összecsapásáról.
Először 1996-ban találkoztak, akkor Holyfield kiütéssel nyert. Az 1997-es mérkőzésükön leléptették Tysont, mivel a csata hevében riválisa fülébe harapott.
Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó
Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér
Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra
Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág
Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban
Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó
Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury
Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik
