Boksz: az AIBA elutasítja a 16 millió dolláros orosz ajánlatot

MTI MTIMTI MTI
2019.05.16. 21:01
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) megbízott elnöke csütörtökön elárulta, hogy a végrehajtó bizottság el fogja utasítani orosz tagja, Umar Kremljov 16 millió dolláros ajánlatát, amellyel az üzletember rendezte volna a szövetség tartozásait.

Az orosz szövetség főtitkáraként is dolgozó Kremljov márciusban ajánlotta fel, hogy kifizeti az AIBA adósságát, és további öt évig biztosítja működésének költségeit, amennyiben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem zárja ki a tokiói olimpiáról a szövetséget. Erről levelet küldött Thomas Bach NOB-elnöknek és Nenad Lalovicsnak, a NOB AIBA-t vizsgáló bizottsága vezetőjének is, a napokban pedig határozottan kijelentette, hogy az összeg magánforrásból áll rendelkezésre, az orosz kormánynak nincs köze hozzá.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz többek között ennek kapcsán beszélt az AIBA ideiglenes elnökével, Mohamed Musztahszannal, aki megerősítette, hogy a végrehajtó bizottság szombati ülésén tárgyal a felajánlásról, ám el fogja utasítani azt. A márciusban megbízott sportvezető szerint a szövetség az utóbbi időszakban tett erőfeszítéseinek köszönhetően stabilizálta a pénzügyi helyzetét és sikerült adósságai nagy részét átütemeznie 4-5 évre.

„Az AIBA pénzügyileg jobb helyzetben lesz Kremljov úr ajánlata nélkül” – jegyezte meg Musztahszan, hozzátéve, hogy Kremljov szerinte segíteni szeretne az AIBA-n, s a szövetség köszöni ezt, de az a legjobb, ha hagyományos módon, hosszú távú programokkal állítják helyre a gazdálkodást.

A végrehajtó bizottság szombaton nem csupán a felajánlásról tárgyal, ülésének legfontosabb részét az AIBA jelenlegi helyzetének elemzése teszi majd ki, illetve az, hogy a tagok megvitassák és szavazzanak arról, mit tegyenek a NOB AIBA-val kapcsolatos jövő heti jelentését és döntését követően.

Az AIBA nagyon nehéz helyzetben van, a NOB ugyanis tavaly novemberben – hosszú hónapok vitája után – befagyasztotta kapcsolatát a szervezettel, miután a bokszszövetség az addigi ideiglenes elnököt, az üzbég Gafur Rakhimovot választotta vezetőjének, akit az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítanak. A NOB a döntéssel felfüggesztette az AIBA-nak szánt pénzek kifizetését, s azóta a szövetség nem használhatja az olimpiai ötkarikát és a 2020-as nyári játékok emblémáját. Az AIBA nem lehet kapcsolatban a tokiói olimpia szervezőivel, a jegyeladásokat sem intézheti a sportág versenyeire, sőt a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

A NOB ezt követően bizottságot állított fel az AIBA ügyeinek, s helyzetének kivizsgálására, és ennek a testületnek a jelentését hozzák nyilvánosságra jövő szerdán, amikor az is eldől, hogy a tokiói olimpia boksztornáját megrendezheti-e az AIBA, vagy kizárják a szövetséget a játékokról.

Thomas Bach közel két hete tett nyilatkozata alapján a kizárásra van nagyobb esély, ugyanis a NOB első embere arról beszélt, hogy szerinte nem jelentene megoldhatatlan problémát gyorsan felállítani egy új, az AIBA-t helyettesítő szövetséget, amely levezényelné a bokszversenyeket Tokióban.

 

Legfrissebb hírek

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
18 órája

Hámori Luca világsztárokkal készült Amerikában

Ökölvívás
2026.03.04. 16:44

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
2026.02.06. 09:56
Ezek is érdekelhetik