Tokió 2020: Szeretnénk, ha lenne ökölvívótorna az olimpián – Bach

2018.12.01. 13:50
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség ellen indított BOB-eljárás ellenére is lesz ökölvívás a tokiói olimpia programjában.

Bár az olimpiai programot már „kőbe vésték”, a NOB jelezte, hogy vizsgálatot indít a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) ellen, s addig is befagyasztja kapcsolatát a szervezettel, amelynek így a tokiói olimpia versenyeinek előkészítését is fel kell függesztenie. a NOB jelezte, hogy vizsgálatot indít a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) ellen, s addig is befagyasztja kapcsolatát a szervezettel, amelynek így a tokiói olimpia versenyeinek előkészítését is fel kell függesztenie.

Az AP hírügynökség arról kérdezte a NOB első emberét, ez jelentheti-e azt, hogy az ökölvívás mégis lekerül a 2020-as tokiói olimpia műsoráról.

„Szeretnénk, ha lenne ökölvívótorna a tokiói olimpián, és mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy legyen – mondta a német sportvezető. – A Japán Ökölvívó-szövetség jelezte, szeretné, ha megrendeznénk a tornát, és őket is megnyugtattam arról, hogy erre törekszünk.”

Bach elmondta, a bokszversenyt a NOB is megszervezheti az AIBA pontozóival és mérkőzésvezetőivel, mert az olimpiáig aligha jön létre új világméretű amatőr bokszszervezet.

A korrupciós ügyekbe keveredett AIBA elleni vizsgálatot Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség szerb elnöke, Bach közeli barátja vezeti – októberben együtt itt voltak Budapesten a birkózó-világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14
Ezek is érdekelhetik